2009. december 3., csütörtök

Franciaország figyelő szemeit Cioloson tartja...

legalábbis az EurActiv információi szerint. Ciolos Franciaországot fogadott hazájának tartja, tanulmányai nagy részét is itt végezte és feleséget is innen választott, ami nem utolsó szempont.
Minden esetre a fiatalember a jövő évi több mint 120 milliárd eurós EU költségvetés közel fele fölött fog rendelkezni, ami bizony nem csekély kihívást jelent majd, nem tartom kizártnak, hogy szülőhazája (nem feltétlenül Zilahra gondolok!) érdekeivel is összetűzésbe kerül majd - ismerve a romániai helyzetet és felkészültséget.

2009. november 28., szombat

Román mezőgazdasági biztos!!!



Dacian Ciolos korábbi román mezőgazdasági miniszter lett az EU Bizottságban a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos. Jó hír, fogalmazódik meg elsőre bennem, azonban kicsit félek is, hiszen ez az ország nem fizeti rendesen a gazdáit, inkompetencia miatt nem indult be egy sor finanszírozási vonal, stb.
Reméljük megállja a helyét a fiatalember, kíváncsian várjuk tevékenységét a bizottságban. Az itthoni munkájáról nem lehet túl sokat tudni, a CV-je sem túl vaskos, de amit elvégzett az rendben van ezek szerint. A jó hír viszont, hogy a kolozsvári agrártudományi egyetemen kertészetet végzett, hátha segíti a hazai gyümölcságazatot is majd.

A környezetvédelmi biztos szlovén lett, ami lehet hogy jó, hiszen van tapasztalatuk ezen a téren. A többi meg nem annyira érdekes szerintem, legalábbis engem nem érdekelnek, a magyar biztos szociális ügyekért felel majd.

2009. július 23., csütörtök

Mennyiért lehet megszólítani a gazdákat?

hogy ne mondjak farmert, mert arról mindenkinek a (z általában) kék gyapotból készült nadrág jut eszébe. a mezőgazdasági minisztérium több mint 12 millió eurót költ el a következő időszakban a Nemzeti Vidékfejlesztési Program ismertetésére, reklámozására.
Hogy mi tartozik bele ebbe a nem kevés forrásból megvalósított reklámkampányból, az nem egyértelmű, sajnos. Ami a legjobban zavar, hogy nem lehet tudni, hogy például magyar nyelvű anyagok készülnek-e majd? mert ne feledjük, hogy a lakosság arányának megfelelően kellene a pénzeket is elkölteni...
gondolom én barom, ahogy Hofi mondta egyszer.

2009. június 29., hétfő

Mennyibe kerül a gabona előállítása?

és szükség van-e támogatásra eben a szektorban, teszi fel a kérdést Wyn Grant egy blogon, és hivatkozik egy elemzésre, amelyből számomra a legérdekesebb az a tény, hogy Romániában és Oroszországban a legolcsóbb a búza előállítása a kerek világon.
A járulékos költségek nagyon alacsonyak, de folyamatosan nőnek, úgyhogy nem biztos, hogy sokáig ebben a helyzetben leszünk.

2009. június 20., szombat

Közösségi Önsegítő Rendszerek...

a címe a Védegylet füzetének, ami nagyon megteccett nekem, vannak jó tanácsok benne kalákáról, élelmiszerekről, st válság idejére (és nemcsak!). A kiadvány ide kattintva elérhető.

2009. június 13., szombat

A mezőgazdaság és vidékfejlesztés rendszerének átalakítása

kapcsán eszembe jutott néhány keresetlen szó, és most nemcsak arra gondolok, ahogy az intézményvezetők cseréje történt Romániában a "nagykoalíció" (amúgy meg a suttyóság az egyetlen, amiben nagynak lehet nevezni ezt a torzszülött koalíciót), hanem hogy mennyire nem érdekli a szakmai kérdések tömkelege például a mezőgazdasági minisztériumot.
A mostani átalakítás első nagy ténye az Agrárkamarák létrehozása, amire valóban lehet szükség Romániában, azonban attól félek, - és ez személyes vélemény csupán - hogy ugyanazok teszik rá a kezüket ezekre is, akiktől ma sem működik a rendszer.
Megszűnik az ADS (a magyar neve Állami Birtokok Ügynöksége), mivel a privatizációk a végéhez közelednek (Tánczos Barni jut mindig eszembe, meg a késelése az ADS név hallatán).
További decentralizációs és az adminisztrációt egyszerűsítő lépések, amelyek kedvezményezettje természetesen a gazdálkodó :)
  • a Duna kivételével a folyókon levő gátak és a hozzájuk tartozó területek átkerülnek a vízügyi hatóság tulajdonába,
  • átszervezik a megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóságokat, a hatáskör egy részét a megyei tanácsoknak utalják át (Se reorganizeaza Directiile pentru Agricultura si Dezvoltare Rurala judetene si a municipiului Bucuresti (DADR) ca institutii publice, cu personalitate juridica din subordinea MAPDR, prin descentralizarea competentelor administrative si financiare, în subordinea Consiliilor Judetene, respectiv a Consiliului General al municipiului Bucuresti.)
  • átalakul a növényvédelem rendszere is, létrehoznak egy új országos hatóságot neki (Autoritatii Nationale pentru Resurse Vegetale)
  • megszűnik az Országos Lovászati Hatóság (Autoritatea Hipica Nationala), illetve beolvad valami új hatóságba,
  • a hegyvidéki hatóság is átalakul,
  • létrejön egy országos ellenőrző hatóság („Inspectia pentru Agricultura” - hülyén hangzik, de ez a neve!),
A gazdák képzése és informálása ezután az Agrárkamarák feladata lesz, kiváncsian várjuk az új rendszer létrehozása után a minőségi változást, mert idáig ami történt ezen a területen, az csapnivaló, mondhatom.

2009. június 3., szerda

Ki mennyi kifizetést kap?

Az utóbbi napokban indult be a Mezőgazdasági és Halászati Kifizetési Ügynökség honlapján az a szolgáltatás, amellyel lekérdezhető bármely gazda vagy jogi személy által igényelt összeg, aki területalapú támogatásban részesült a 2008-as esztendőben.
Szűrni lehet több kritérium alapján, én néhány személyt leellenőriztem és korrektül működik a rendszer.
A nagyok is rajta vannak elvileg, de pld. az Interagro a rendszerben csak 1116872.43 euróval szerepel, míg a fentebbi Capital cikkban közel 2 millióval, a Trei Brazi meg egyáltalán nem ismerős az adatbázis számára (rá lehet keresni, jó bonyolultan meg is találtam 2,8 millió euróval), pedig ez a legnagyobb Romániában (közel 5 millió euró területalapú támogatással - Capital szerint).

2009. március 24., kedd

Biogáz honlap

érdeklődőknek, románul és angolul működik. az anyagok nagy része csak tagoknak elérhető, akit érdekel a téma írjon egy emilt nekem. A honlap egy EU-s projekt része, nemrég volt Szebenben egy 2 napos képzés, hasznos előadásokkal.

2009. március 22., vasárnap

Új vezérigazgató a Kifizetési Ügynökség élén...

és nem más, mint Kerekes Melinda, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) eddigi igazgatója.
Remélem Melindának sikerül gatyába rázni az országos kifizetési ügynökséget is, rá is férne egy kicsi "komoly székely" mentalitás erre a monstrumra.

2009. február 8., vasárnap

Kicsi székely nép...





mondhatám azt is, hogy "no comment", de hát azért ennyi év után is bosszant, amikor látom ősszel és tavasszal az égő határokat. persze nincs ki megművelje a földet, a falvak el vannak néptelenedve, a fiatalok városon keresik (az egyre bizonytalanabb) megélhetést, de akkor is inkább hagynák úgy lekaszálatlanul a területeket, minthogy felégessék. sajnos túl messze volt, hogy a tüzek között cikázó embert meg lehetett volna szólítani, de.

2009. január 29., csütörtök

Zöld "tömbház" program

Ennyi marad a környezetvédelmi miniszter döntése értelmében a zöld ház programból, azaz csak tömbházak és közintézmények vehetik igénybe a támogatást és csak akkor, ha egyúttal a hőszigetelési programban is részt vesznek.

2009. január 17., szombat

átgyúrják a mezőgazdasági minisztériumot...

a tegnapi kormányűlésen legalábbis erről tárgyaltak, és született is egy KH ilyen irányba. A kérdés persze az, hogy például a személyi cserékkel milyen mélységekig mennek le, hiszen egy sor ember, aki beleásta magát az ügyekbe, tárgyalt brüsszellel és kezdte megérteni a problémákat - megoldásokon kezdett gondolkozni, magyarul - az most ki lesz rúgva. Nem tudom mennyire hatékony ez.

2009. január 16., péntek

Zöld ház program

hát most már egyre valószínűbb, hogy az új kormány nem tartja meg a programot. Minden hibájával együtt szerintem helye lett volna ebben a fenntarthatóságnak még a gyanúját is kerülő országban, mint Románia (a tegnap a ragadozók vadászatáról beszélgettünk a biodiv-es kollegákkal - nálunk vadászható a medve, farkas, hiúz és vadmacska a környezetvédelmi minisztérium beleegyezésével!).
Egy érdekes eszmefuttatás jelent meg a hotnews portálon, kicsit hosszú, csak mazochistáknak ajánlom végigolvsani, meg azoknak akiket a téma nagyon érdekel, esetleg érintettek a programban.

2009. január 15., csütörtök

Idei első gondolatok...

fogalmazhatok így is, bár hogy őszinte legyek nem vagyok optimista a falusi térségek jövőjének elkövetkező hónapjai tekintetében.
Na ez bonyolultan hangzik, de hát a helyzet se könnyű egyáltalán.
Gazdasági krízis, új kormány (az egyik leggyengébb és legkorruptabb Románia újkori történetében, szerintem), politikai egyeduralom (70% fölötti többség! - nem hihetetlen?), elköltetlen EU-s pénzek és az elköltésre felkészületlen helyi közösségek, önkormányzatok és civil szervezetek. Folytassam?
hamarosan...