2010. december 28., kedd

új folyóirat...



jelent meg a piacon, aminek nagyon örülök, hiszen a téma az aktuális és a szerkesztők, szerzők pedig garanciát jelentenek a tartalomra...
Az első szám ingyenesen letölthető innen, a témák közül a génmódosított növények, a biomassza, mint energiaforrás alegfontosabbak.
Jó olvasást.

2010. december 3., péntek

International Misery Fund?

Az a hisztéria, ami elharapózott a román közéletben már engem is zavarni kezdett. Pedig türelmes ember vagyok és a nagypolitika baromságain csak ritkán akadok ki, nem mintha nem érintene engem is a sok rossz döntés, vagy éppen a döntések teljes hiánya más területeken.

Na de azzal, hogy most már ezt az országot a Valutaalap vezeti, nem lehet egyetérteni. Remélem ti is így gondoljátok! Mert úgy tűnik, hiába van miniszterelnökünk, elnökünk, parlamentünk, ha egyszer a Valutaalap aszongya, akkor nincs mese, mindenki szalutál, és végrehajt. Szó nélkül. Ami engem zavar. Nemcsak azért, mert így bohócot csinálnak magukból azok az emberek akiket én (is) a hatalomra segítettem szavazatommal, hanem azért is, mert egy olyan cég, mint a valutaalap csak ne ossza az észt nekünk, akik nap mint nap keményen kell dolgozzunk, hogy ők biznisz klásszon repülhessenek szerte a világba rosszabbnál rosszabb tanácsokat adni és szegénységbe, vagy legalábbis a szegénységi küszöb környékére küldve egész társadalmi csoportokat. Mert a luxustárgyalótermekben a közalkalmazottak, vagy a munkások csak számok, olyan fölösleges tényezők, amelyek a profitszerzés útjában állnak és meg kell tőlük valahogy szabadulni.

Szóval nem akarok olyan politikusokat és döntéshozókat még egyszer az ország élén látni, akik ennyire meghunyászkodnak ezen intézmények előtt, amelyek alapvető célja az, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Ők azonban úgy segítenek, hogy aki nyakig van, azt belenyomják teljesen. Nekem ne segítsenek. Azon is törtem a fejem, hogy milyen lenne, ha beállítanék a Román Nemzeti Bank bukaresti székházába egy hétfő reggel nyolc órakor egy borítékban 3000euróval (kb. ennyi most az egy főre eső adóssága az országnak) és aszondanám: tessék a tartozásom, holnaptól, ha alá akartok írni valami újabb ránkerőltetett hitelkérelmet, akkor mellékletbe tegyétek hozzá, hogy ez nem vonatkozik alulírott PP állampolgárra. Gondolom vágnának egy pofát a fiúk.

2010. november 19., péntek

Direkt Marketing kiadvány



a CEEweb keretében készült ez a kis kiadvány, amelynek az alcíme legalább annyira fontos, mint a témája: An eye-opener for decision makers.
Tehát ajánlom mindazon döntéshozók figyelmébe, akik:
- olvasnak angolul,
- van 1 óra szabad idejük egyebet is csinálni, mint fontos döntéseket hozni,
- valóban segíteni akarják közösségüket (tehát azokat akik a legközelebbi választásokon is teszik a dolgukat... választanak).

2010. november 18., csütörtök

A KAP 2013 után

ma jelentette be Ciolos a Bizottság tervét a 2013 utáni közös agrárpolitikát illetően.
A ma kiadott közlemény címe „A KAP jövője 2020-ig: az élelmezési, a természetes erőforrásokat érintő és a területi kihívások kezelése”, amely tartalmazza a már kiszivárgott dokumentumokban szereplő fő célkitűzéseket:
  • fenntartható élelmiszertermelés: biztonságos és elegendő mennyiségű élelmiszer biztosítása a növekvő globális kereslet, a gazdasági válság és a nagyobb fokú piacingadozás figyelembevételével, az élelmiszerbiztonság fokozása érdekében;

  • fenntartható gazdálkodás a természeti erőforrásokkal és éghajlatváltozás elleni küzdelem: a gazdálkodóknak a környezeti szempontokat gyakran a gazdaságossági szempontok elé kell helyezniük, ezeket a költségeket azonban a piac nem kompenzálja;

  • a területi egyensúly és a vidéki térségek sokszínűségének megőrzése: a mezőgazdaság továbbra is az egyik legfőbb gazdasági és társadalmi hajtóerő a vidéki területeken, továbbá fontos tényező a vidék élhetőségének megőrzésében.

A vidékfejlesztés tekintetében nem hozott sok újat a nyilatkozat és a sajtótájékoztató sem, maradtak a következő fontos célkitűzések:

"A vidékfejlesztési politika elősegítette a mezőgazdasági ágazat és a vidéki területek gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatóságát, azonban erős igény jelentkezik arra, hogy horizontális módon valamennyi programba teljes körűen integrálják a környezetvédelmi, éghajlat-változási és innovációs szempontokat is. A közvetlen értékesítés és a helyi piacok fontossága, valamint a fiatal gazdálkodók és a piacra újonnan belépők különleges igényei a figyelem középpontjába kerültek. Az új KAP-ba még jobban beépül majd a LEADER-megközelítés. A nagyobb hatékonyság érdekében felmerült az eredményközpontúbb megközelítés felé való elmozdulás lehetősége is, lehetőség szerint a célok számszerűsítésével. A jövőbeli vidékfejlesztési politika új elemét kell, hogy képezze egy olyan kockázatkezelési eszköztár, amely elősegíti a piaci bizonytalanságok és a bevételingadozás jobb kezelését. A termelési és bevételi kockázatok kezelésére különböző opciókat kell elérhetővé tenni a tagállamok számára egy új, WTO-kompatibilis bevételstabilizáló eszköztől kezdve a biztosítási eszközök és befektetési alapok fokozott támogatásáig. A közvetlen kifizetésekhez hasonlóan a támogatásokat objektív szempontok alapján újra el kell osztani, ám a lehető legkisebbre korlátozva a jelenlegi rendszer esetleges komoly fennakadásait."

A mellékletben a három szakmapolitikai lehetőséget vázolták fel, nekem természetesen a 3. változat a kedvencem!

Linkek: sajtóközlemény, angol nyelvű honlap, a közlemény teljes szövege (egyelőre csak angolul van meg, és franciául persze)

2010. október 27., szerda

Leader leadási határidő meghosszabítva...

november 15-ig. A helyi fejlesztési stratégiákat a megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóságokra kell leadni. részletek a minisztériumi honlapon

2010. október 23., szombat

új honlap...

a mezőgazdasági minisztérium új honlapot csinált a NVT-nek, aminek értelme lenne ugyan, de annyi információval, amennyi most rajta van, nem sok.



közben vissza fogok még jönni és beszámolok, ha lényegi változás lesz...
ja, és ennek sincs angol változata (vagy bármilyen más idegen nyelvű), mint ahogy a mezőgazdasági minisztérium honlapjának sincs!

2010. szeptember 26., vasárnap

A "Falu élete" - 2010. szeptember 26.

egy kicsi hűlés miatt alkalmam van nézni a TVR 1 Viata satului műsorát, ami ugye a köztévé közpénzen csinált műsorát jelentené, célja a román falu felvirágoztatása, vagy legalábbis a román (és nemcsak) paraszt objektív tájékoztatása.
a meghívott - aki gyakorlatilag az egész műsort kitöltötte - Valeriu Tabara, az új/régi agrárminiszter, aki bevallottan a GMO, a génmódosítás híve.
ez természetesen kiderült az adásból is, de ennyire ocsmány reklámot - közpénzből - még nem láttam, és el is vette a kedvem ettől a műsortól. a műsorvezető egy tipikus pi...abohóc, hogy Pacit idézzem.
Pfúj, hányingerem lett tőletek...

2010. augusztus 3., kedd

HACs kiválasztása...

kezdődik szeptember elsején. A pályázók október 29-ig tehetik le pályázatukat, részleteket a minisztérium honlapján találnak.

2010. május 15., szombat

a KAP 2013 után fórumon

nagyon kevés romániai hozzászólást lehet olvasni. Lehet, hogy a mi gazdáink, civil szervezeteink nem tudnak a dologról?
Ha rajta vagytok szakmai levelezőlistákon, akkor küldjétek szét a linket, hogy lehetőleg ne megint nélkülünk döntsék el a fiúk, hogy milyen közös agrárpolitika lesz a következő kb. 20 évben...
A romániai kommentek itt olvashatók (május 15-i állapot!):
komment 1.
komment 2.
komment 3.

2010. május 5., szerda

támogatás-milliomosok

a farmsubsidy.org nyilvánosságra hozta a 2009 évben kifizetett 1 millió euró támogatást meghaladó jogi személyek listáját. számomra nagy meglepetést az okozott, hogy az 1 millió euró fölötti tartományban első átfutásra mintegy 1o romániai céget találtam, ami az 1200-as listán csekélynek számít.
a listát az elemzés szerint a cukorgyártók és a cukoripar vezeti, a legtöbb támogatást pedig a németek kapták.
amúgy megdicsértek minket az adatközlés korrektségéért, ahhoz képest, hogy a tavalyi adatok milyen nehezen voltak hozzáférhetőek, idén egy csomagban le lehetett tölteni az információkat.
bővebben a romániai helyzetről itt lehet olvasni...

2010. április 29., csütörtök

a KAP 2013 után

E téma körül forgolódott a román mezőgazdasági miniszter és a szintén román EU mezőgazdasági biztos a héten, közös sajtótájékoztatót is tartva.
A sajtóhír utolsó mondata szúrta meg a szemem, mert Mihail Dumitru miniszter megigéri, hogy a társadalom legszélesebb rétegeihez eljuttatja a KAP reformjával és jövőjével kapcsolatos információkat. Amellett, hogy a mezőgazdasági támogatások reklámja (ha jobban tetszik marketingje) szinte nem is létezik - legalábbis vidéken nem - még rátesz egy lapáttal és nyilatkozik egy olyan dologról, amelyről eddig is nagyon nehéz volt bármilyen információt kivakarni a minisztériumból.
Az egyetlen tagország voltunk szerintem, ahol a Health Check néma csendben zajlott le, illetve a társadalom kizárásával, még annyi eszük se volt, hogy az elért eredményeket kommunikálják.
Ennyit erről.
Röviden, hogy mi várható a fiúk szerint 2013 után:
  • a költségvetést amennyire lehet szinten tartani és megakadályozni a KAP visszaállamosítását,
  • megmarad a jelenlegi 2 pillér,
  • az egységes területalapú támogatások fenntartása Románia esetében (mert megszoktuk már),
  • a kistermelők támogatása, segítése, hogy a helyi piacokra egészséges élelmiszert tudjanak előállítani (környezetkímélő módon, természetesen),
  • források biztosítása kockázatok kezelésére,
  • a vidékfejlesztési pillérben olyan intézkedések bevezetése, amelyek: segítik a családi kisgazdaságokat, elősegítik a területek tagosítását (összevonását), mérséklik a klímaváltozás hatásait.
Na kiváncsian várjuk...

2010. április 14., szerda

A közös agrárpolitika 2013 után...

A román származású mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos a héten jelentette be a KAP 2013 után várható jövőjét elemző honlapot, amely egyben kommunikációs felületként is szolgál a Bizottság és az érintett szereplők között.
A honlapon jól összeszedték az elérhető infókat, legjobban az angol nyelvű változik dolgozik, itt van a legtöbb információ, de az összes hivatalos nyelven üzemelnek már az alapvető funkciók.
Aki szeretne, az a hivatalos vitában is részt vehet, van link az oldalon, amire kattintva eljutunk a javaslati oldalra, itt lehet megfogalmazni a véleményünket a KAP-ról, annak jövőjére tehetünk javaslatokat. A vitában való feltételhez érdemes elolvasni a feltételeket is, jó ha lassan hozzászokunk ezekhez.
A vitához a fórumon 2010 június 3.-ig lehet hozzászólni, kommentárt küldeni.
Azt javasolom éljünk a lehetőségeinkkel, legyünk aktívak, mert a mi jövőnkről is szól ez a történet.

2010. április 3., szombat

A KAP jövője - forgatókönyvek...

Az Európai Bizottság honlapján közzétették az ECNC-European Centre for Nature Conservation, Landbouw-Economisch Instituut (LEI) és a Leibniz-Zentrum für Agrarlandschaftsforschung e.V. (ZALF) által készített "SCENAR 2020 - II" tanulmányt.
Három politikai szcenáriót, forgatókönyvet dolgoztak ki a készítők:

Referencia forgatókönyv legfontosabb jellemzői:
  • 20% reálértéken számolt költségcsökkenés a teljes KAP-on belül,
  • a közvetlen kifizetési rendszer gyakorlatba ültetése 2013-ig,
  • a kifizetések teljes leválasztása a termelésről (decoupling),
  • 30% csökkenése a direkt kifizetések tételének és 105% növelése a EMVA-nak,
Konzervatív KAP forgatókönyv megtartja a jelenleg rendelkezésre álló költségvetését a KAP-nak, de megváltoztatja a pillérek közötti megoszlást. A Health Check által megfogalmazottakat továbbviszi 2013 után is, 15% csökkenti a direkt kifizetések összegét és csak 45%-al növeli a vidékfejlesztési támogatásokét.

Liberalizációs forgatókönyv a KAP reálértéken vett költségeit 75%-al csökkenti, megszünteti a direkt kifizetések rendszerét, a vidékfejlesztési támogatások értékét növeli 100%-al.
A jövedelmek alakulását mutatja az alábbi térkép, a forgatókönyvek alapján. Kérdés, hogy Erdélynek, Romániának melyik jobb...



Érdemes összevetni az új tanulmányt a 2007 januárjában közzétett első SCENAR 2020 tanulmánnyal.

És végül egy érdekesség, az Európai Parlament szocialistáinak véleménye a KAP 2013 utáni jövőjéről.

2010. március 28., vasárnap

Tanácsi határozat minta...

önkormányzatoknak, amellyel beléphetnek a Helyi Akciócsoportba. A Leader képzés során több esetben is felmerült egy használható (tanácsi határozat) mintahiánya- és az interneten se találtam - ezért a Hargita Megyei Prefektúra segítségével összeállítottunk egy határozat mintát amit lehet a helyi önkormányzatoknak használni.
Mivel itt nem tudok dokumentumot feltölteni, a román nyelvű blogomra teszek egy átívelést, ott meg lehet nyitni, vagy le lehet tölteni, akit érdekel. Ja persze, román nyelven.
A határozat-tervezet, tehát.

2010. március 13., szombat

Felkorbácsolt kedélyek...

Az volt az utóbbi napokban az érzésem, hogy beindul egy szakmai vita a vidékfejlesztés - azon belül is elsősorban a Leader program - kapcsán, de tévedtem.
Azaz nem tudom ki tévedett, azt biztosan állíthatom, hogy az ügyben előrelépés nem történt. Mármint a szakmai vitában. Mert ez elsősorban hozzáértő vitapartnereket feltételez, másrészt pedig pozitív, proaktív hozzáállást, ami jelen esetben nem mondható el.
Az első írás a manna.ro portálon jelent meg Csutak István (továbbiakban CSI) tollából, amit elég hamar átvett - sajnos - szó szerint a transindex.ro is. Mondom sajnos, mert az írás tele van helytelen információkkal és politikai támadásokkal, amelyeknek nem volt helye egy korrekt, szakmának és szakmáról szóló írásban. Ha CSI-nak baja van az erdélyi magyar politikusokkal - márpedig van, mert szinte minden közéleti írását átszövik ezek a támadások, szívatások - akkor írjon kritikát a politikai osztályról, annak tagjairól, az általuk képviselt, vagy mellőzött politikákról politikatudományi szaklapokban.
A cikkekből idézek néhány részletet, amelyeken a vidékfejlesztéssel egy keveset is foglalkozott ember minimum hasát fogva nevet:
  • "... az lenne igazán jó, ha közösségeink – önkormányzataink közigazgatási- (értsd megye-) határok által nem akadályozva, együtt fejlődhetnének" - a Leader megközelítés nem kötelez a megyehatárokon belül maradáshoz, számos példa van rá, hogy romániai potenciális Leader közösségek átlépik a megyehatárt,
  • "Köztudott, hogy a romániai magyarok nagy része falun, vidéken él. Az is tény, hogy a vidéki térségek és az ott élők súlyos gondokkal küszködnek. E gondokon a központi hatalom enyhíteni nem tud." A tényekkel nem akarok vitázni, de ez az esszéisztikus befejezése a tényfelsorolásnak elgondolkoztatott. Hogyhogy a központi hatalom nem tud segíteni ezeken? Még hajlanék is arra, hogy CSI-al egyetértsek, azonban azt gondolom, hogy a központi hatalom önmagában nem tudja - és azt hiszem nem is akarja - megoldani a problémákat, de közösen a helyi közösségekkel (értsd önkormányzatok, más vidéki szereplők) igenis hiszem, hogy a gondokon enyhíteni tud (ne feledjük, hogy az infrastrukturális nagyberuházások helyi forrásokból sose valósultak volna meg).
  • "... Ha a fejlesztési régiók átalakítása „lépés az autonómia felé”, akkor a LEADER térségek megalakulása maga a helyi közösségek gazdasági autonómiájának alapköve." - ebben az esetben az RMDSZ hátradőlhet, az MPP pezsgőt bonthat és Tőkés László lemondhat európai parlamenti mandátumáról, mert MEGVAN! Van autonómiánk! Mert nemcsak az alapköve van meg, hanem működőképes, sőt életképes is. Persze a valóságban szó sincs erről, bár nem tudom, hogy mi a területi autonómia - senki nem tudta elmagyarázni úgy, hogy az én egyszerű paraszti logikám és gondolatvilágom is megértse - de biztosan nem az, hogy létrejön egy Leader térség, még ha működőképesen is. Valami azt súgja nekem, hogy annál sokkal többre van itt szükség.
  • "Az erőszakosan szétszakított Sóvidék egységes fejlesztési koncepció keretében vonhatna be fejlesztési forrásokat." Egyetértek, azonban ha az íróasztal mellől kimegyünk terepre, akkor azt is tudjuk rögtön, hogy a Sóvidék udvarhelyszéki részének csak az a reális megoldása, hogy a többi udvarhelyszéki községgel társul, ellenkező esetben a Görgény-völgyi román községek lesznek a partnerei (Hodák - ismerősen cseng-e a név, így március idusán?). Úgyhogy csak lassan a testtel...
  • "Az akciócsoportok 2013 –ig a vidékfejlesztés pályázati támogatásának letéteményesei." Azaz a Leader program keretén belül megvalósított pályázati támogatások esetén. Ne feledjük, hogy a teljes vidékfejlesztési büdzsé töredékét teszi ki a Leader - sajnos, ismétlem meg ki tudja hányadszorra. A többi kifizetés és intézkedés nincs kapcsolatban a területi megközelítéssel, ami a Leader egyik alapelve. Ez nem vagyon megírva, de tény.
  • "Ahogy mostanság megszületnek ezek a LEADER térségek, várhatóan úgy is maradnak." Nem valószínű, az EU-s gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon komoly átrendeződések történtek a kistérségek összetételében, hiszen ne feledjük, hogy mi a legfontosabb cél: megoldani a problémákat. Ha ez sikerült, akkor lesznek olyan területi egységek (községek), akik nem akarnak egy további programozási időszakban az adott társulásban maradni, vagy átcsatlakoznak egy szomszédos kistérségbe. Sok példa van rá, nálunk miért ne működhetne? Nem épül a kistérségekre akkora infrastruktúra (statisztikai, fejlesztési, intézményi stb.), mint a NUTS 2-es régiókra - amelyeket ezért olyan nehéz átrajzolni.
  • "Vagyis a Székelyföld Apácától, Ürmöstől egészen Koronkáig (a 20.000 fölötti népességű városokat kihagyva) 4 Helyi Akciócsoporttal lefedhető lett volna, mégpedig úgy, hogy egy Akciócsoport Brassó-Kovászna, egy másik Kovászna-Hargita, egy harmadik esetleg Hargitában és egy negyedik Hargita-Maros megyékben jöjjön létre. Megyehatárok fölött átívelő, hálózatba kapcsolható, összehangolt fejlesztési stratégiákkal fellépő, EU-s normák szerint kifogásolhatatlan, összefüggő LEADER térség lehetett volna a Székelyföld." Ez valami vicc, ugye? Idézhetnék ugyanazokból a dokumentumokból, amelyekre CSI hivatkozik, meg másokból is - a Leadernek könyvtárnyi irodalma van Európában - de minek? Számomra ez a megközelítés az 1989 előtti tervezésre hasonlít kísértetiesen, de ne is menjünk részletekbe, mert a borzongás fog el. Tény, hogy ez a fajta megközelítés jelentené a Leader program halálát a Székelyföldön.
  • "... asztalra kellett volna tenni egy integrált, Székelyföldet átfogó fejlesztési koncepciót, melyet, egymást támogatva a 4-5 Helyi Akciócsoport megvalósíthatott volna." Mármint az asztalra tenni a politikum által. Szó se lehet róla. Pro primo: annyi stratégiát az asztalra (és az asztal fiókjába) már ez a térség (szándékosan nem beszélek a szereplőkről, mert sok esetben partnerségben készültek a stratégiák), hogy a Hargitáról kivágott famennyiség 0,002%-át a kinyomtatásukra használták el. Pro secundo: ha nem a helyi közösség immanens erőfeszítéseként jön létre a fejlesztési koncepció, akkor kicsi az esélye annak, hogy törni fogja magát a megvalósításáért. Hiába, hogy az az ő érdeke is. Az ember márpedig ilyen. Nem? Pro tercio: a 4-5 akciócsoport gondolatáról fentebb írtam, de az, hogy azok egymást támogatva ... na ez már sok nekem is.
  • "Ha pedig a Székelyföldön, annak „mozaikszerű” állapota miatt, minden melldöngetős-lajbitépős kijelentés ellenére, egy ilyen kérdésben, mint a LEADER Helyi Akciócsoportok megalakulása, sem képes senki konszenzust teremteni, akkor elő kell venni a Szövetség megfelelő, országos hatáskörű testületét, testületeit." Na ezt vajon hogy értette a szerző? Mert alapvetően ellenkezik a Leader filozófiájával a "fentről jövő" megalakulás és konszenzusteremtés, de hogy ezért még valamely testületét a (Romániai Magyar Demokrata) Szövetségnek elő kell venni, az megint kérdéses: elővenni és a körmére verni vonalzóval? Vagy elővenni és behelyettesíteni a hiányzó mozaikokat a nagy képbe? Mindkét megoldás erkölcstelen és gusztustalan. Legalábbis számomra - ebben a kontextusban, a Leader kapcsán.
  • "Nehogy félreértés essék. A vonat elment. A Székelyföld erről a vonatról is lemaradt. Lehet, hogy végleg. Vidékfejlesztési szempontból nem létezik egységes Székelyföld. EU-s mércével mérhető, közös helyi identitás a Székelyföldön nincs." És 2000-ben is összeomlott az informatikai világháló, minden Mi*rosoft termék, megbénult a világ. Csak lassan a testtel. A Temesvár-Jászvásár gyors elment a szeredai állomásról, kétség nem fér hozzá, de hogy nem végleg az is biztos. Holnap ugyanabban az órában - ez csak vicc, persze - ugyanazon a vágányon lefékez és három perc után elindul. És holnapután ugyanúgy. Igenis létezik egységes Székelyföld, de csak akkor ha mi úgy gondoljuk, ha nekünk fontos, eddig úgy tűnik nem volt annyira az, mint az egyéni boldogulásunk. De hamarabb fogja mindig egy parajdi ember azt mondani magáról, hogy ő sóvidéki, mint azt hogy székelyföldi, az is elég valószínű.
  • "Tartok attól, hogy a Székelyföld, rurális térségei felzárkóztatásának stratégiai lehetőségét mostanság szalasztottuk el." Elképzelhető, de nem azért mert az RMDSZ nem oldotta meg a Leader kistérségek ügyét (sem). Hanem inkább azért, mert mi, akik kicsit is konyítunk a vidékfejlesztéshez nem teszünk meg mindent azért, hogy a helyi közösségek megerősödjenek - nem anyagilag, ahhoz nem vagyunk elég erősek és bátrak - hanem felkészültség, tudás és informáltság tekintetében. Nem járunk eleget terepre, hogy még jobban megismerhessük mindennapi gondjaikat, problémáikat - tapasztalataim szerint sokszor nem kell ezek megoldásához integrált kistérségi fejlesztési stratégia. Persze nem árt, ha van, de azt ne mi "szakértők" készítsük a polgármesterek fiókjainak, hanem adjunk eszközöket a közösségek kezébe, hogy felnőjenek a feladathoz, amit az EU-s integráció jelent. Forrásbevonást is, természetesen, de nemcsak azt.
Zárógondolatként meg azt ajánlanám a vidékfejlesztési szakembereknek, hogy aki nem tud egy tehenet kézzel sajtárba megfejni, vagy napi tíz árat egy- vagy kétmankós kaszával levágni, az váltson szakterületet, felejtse el ezt a dolgot, mert sose lesz elég jó.

2010. március 6., szombat

az akut problémák...

a mezőgazdaságban és úgy általában vidéken. Ez lenne egy olyan téma, aminek a kutatásához lenne igazából kedvem, egy jó csapattal, mert ezt a témát komolyan csak egy multidiszciplináris kutatás során lehetne feltérképezni. Részt kellene vegyenek benne agráros szakemberek, közgazdák, szociológusok, természetvédelmi szakemberek és természetesen maguk a gazdák. Ez az utóbbi foglalkoztat egyre gyakrabban. A gazda nélkül nem lehet jó kutatást csinálni, ha megszakadunk se. Persze olyan gazdát kell keresni, aki amellett, hogy gazdálkodik még képes arra is, hogy egy kutatócsoport tagjaként sikeresen meg tudjon felelni az elméleti és gyakorlati műhelymunka megannyi követelményének.
A román mezőgazdaság néhány jellemvonása, számokban:
  • szántóterület 9,4 millió hektár (megművelve kb. 5 millió ha),
  • kb. 500.000 ha öntözött terület,
  • a lakosság 30% dolgozik a mezőgazdaságban (az EU átlaga 6%),
  • a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből 6,5%,
  • 150.000 traktor van az országban (54 ha jut egy traktorra, az EU-s átlag 17 ha),
  • Románia elméletileg 80 millió ember számára tudna élelmiszert termelni,
  • és a hazai fogyasztás 70%-át importáljuk.
Ekkora ellentmondásokkal szerintem nem lehet komoly kutatást lefolytatni, csak több szakterület bevonásával. És attól, hogy van egy megbízható kutatási jelentés, változik-e valami? Merthogy stratégiája az országnak (szándékosan nem mondok kormányt, mert az nálunk az alsónemű gyakoriságával változik), ezért is fordulhat elő, hogy Románia nettó befizető az EU-s költségvetésbe. Igen, többet fizetünk, mint amennyit el tudunk költeni. Valahol itt érzem a politikum felelősségének súlyát - akarom mondani hozzá nem értését és korruptságát.

2010. március 2., kedd

Új biotermék logó

Sikerült kiválasztani az európai biotermékek új logóját, a több mint 3500 beérkezett pályamunkából.
A zsűri által kiválasztott három logóra az EU honlapján lehetett szavazni, a legtöbb szavazatot az alábbi - egy német diák által készített - terv kapta. A nyereménye 6000euróra rúg, ami nem csekély összeg.
A második és harmadik helyezetteket is díjazza a Bizottság (3500, ill. 2500 euró).
Íme a nyertes:


Középen a harmadik helyezett, jobbra a második, a három pályamunkából:



Bővebb információk a verseny honlapján olvashatók.

2010. február 16., kedd

LEADER képzések

rég nem írtam, nem téma hiányában, hanem mert túlságosan lefoglalt egy csomó egyéb dolog.
De mondom a lényeget: indul a minisztérium által kiszervezett Leader képzés. Ez igaz, hogy a második nagy képzéssorozat, de lesz még egy harmadik is.
A Központi régióban a GBI Consulting tartja a képzéseket két helyszínen: Csíkszeredában és Kolozsváron márciu illetve április folyamán, több turnusban.
Az érdeklődők több információt a mezőgazdasági minisztérium honlapján találnak, a jelentkezési űrlapok is fent vannak, minél hamarabb kell jelentkezni, hogy nehogy beteljenek a helyek.
Előnyben vannak azok, akik még nem vettek részt Leader képzésben, a magánszférában dolgoznak, illetve ilyenként vesznek részt a Leader kistérség tevékenységeiben.
A felhívás szövegét idevágom, képként.