2008. január 19., szombat

Találkozó az oroszhegyi gazdákkal




Oroszhegyen vettem részt egy érdekes találkozón szerdán, 16-án, amit a vidékfejlesztési igazgatóság szervezett. A cél az NVT pályázatainak a bemutatása volt, erre az alkalomra készítettem a blogban már bemutatott szórólapot is, igaz az csak az agrár-környezetvédelemmel foglalkozik. Antal Attila mérnök ismertette a fontosabb pályázati lehetőségeket, a további jelenlevő mérnökök pedig technikai kérdésekre válaszoltak a méhészet, biogazdálkodás és az állattenyésztés területén. A mintegy 30 gazda nagy része főállásban foglalkozik mezőgazdasággal, ebből is akarnak megélni a következőkben is.
Bálint Elemér polgármesterrel volt egy érdekes beszélgetésünk, a híres oroszhegyi szilvapálinkáról, aminek a levédési folyamatát már el is indították. A gond az, hogy az emberek nem gondozzák eléggé a gyümölcsösöket, nem kizárt, hogy ha nem vigyázunk értékes helyi szilvafajták elveszhetnek. Segítek nekik egy faiskolát létrehozni, ami egyúttal génbankként is kellene üzemeljen, beszéltem már Fecső Leventével, de Lacát és Jére Csabát is be kellene vonjuk minél hamarabb. Van egy hektár terület, amin el lehetne indítani a projektet.

Nincsenek megjegyzések: